Nem tudom hogy ki hogy van vele, de mi családi szinten nagyon sokat szenvedtünk azzal, hogy ha egy-egy probléma felütötte a fejét az iphone készülékeink tekintetében, akkor hova, melyik csapathoz vigyük telefon szerviz szolgáltatásra, hiszen számtalan rossz történetet hallott már az ember, de arról kevésbé terjednek az információk, hogy melyik csapat a jó. Valahogyan ha valaki elégedett egy csapattal, akkor azt már nem hangoztatja annyira, mintha valamilyen problémája van valamivel, pedig azt gondolom, hogy ez legalább annyira sokat segítene az embereknek, mint az, hogy ha tudják, hogy hova, kikhez ne térjenek be sosem.
Mi is kipróbáltunk számtalan helyet, de addig amíg rá nem találtunk az iszereles csapatára valahogyan nem igazán tudunk megállni sehol, mert valami mindig volt, ami azért nem volt teljesen minőségi vagy profi. Vagy a kiszolgálás és a kapcsolattartás hibázott, vagy valamit szakmailag nem találtunk teljesen tökéletesnek. Az Iszereles csapata azonban teljesen más. Profi és maximálisan odaadó szolgáltatást nyújtanak, nagyon gyorsan, rövid idő alatt, és hihetetlen jó áron. Ha az ember egy kicsit is beszélgetésbe elegyedik itt az emberekkel, akkor látja és érzi, hogy tényleg minden szegmenséhez értenek itt a telefonoknak, és nem igazán tudunk olyat kérdezni, amire ne tudnák a választ, vagy a kiváltó okot.
Nekem már számtalan barátom és ismerősöm is ide hordja a telefonjait, és még soha, egyetlen alkalommal sem volt olyan visszajelzés róluk, hogy ne lennének megelégedve a szolgáltatás minőségével, a kommunikációval vagy a munkájuk végeredményével. Éppen ezért csak ajánlani tudom őket bárki számára akinek iphone készüléke van és biztos kezekben szeretné tudni a javítás során is.