Az ember ha már nem fáj semmilyen harminc év felett, akkor lehet hogy úgy gondolja, baj van – hallottam sokszor huszonévesen ezt a mondatot, és persze én is akkor, mint minden huszonéves azt gondoltam, hogy csak túloznak az idősebbek. Ma már két dolgot gondolok máshogy. Egyrészt, hogy a harminc év felettiek nem tartoznak az idősebb korosztályhoz, másrészt pedig hogy az embernek figyelni kell magára fizikálisan hogy ne legyenek hosszú távon problémái. A folyamatos mozgás és a testünk edzése elengedhetetlen, hiszen ha fizikálisan nem törődünk magunkkal, akkor elindulnak olyan folyamatok, amik nehézségeket és fájdalmakat okoznak.
Nálam is megjelent azonban a folyamatos edzés és testmozgás hatására a derékfájás. Itt teljesen megdőlt az elméletem. Keresgélni kezdtem az okokat. Persze rengeteg dolgot találtam ami a derékfájdalom hátterében állhat. A rossz testtartás, az ülőmunka, a félreterhelés, a gerincsérv – mind – mind megjelent a lehetőségek között. Egyre nyugtalanabb lettem. Nem gondoltam hogy gerincsérv alakult volna ki nálam, de ha már az ember fejében elültették a gondolatot, nehéz szabadulni attól, hogy nagyobb probléma is lehet a meg nem szűnő derékfájás mögött. Felkerestem egy orvost is, aki megvizsgált, és annyit mondott, hogy a rossz életvitel az oka annak hogy fáj a derekam. Én erre nagyon mérges lettem. Sok minden mondható az életemről, de hogy rossz életvitelem lenne, az nem. Edzek, rendszeresen nyújtok és odafigyelek magamra.
Ekkor kerültem el a www.lamiris.hu oldalra, ahol a masszázs újpest legmagasabb szintjének kezelését kaptam. Persze ott részletesen átbeszéltük Mariannal, hogy mi lehet a probléma, mi állhat a derékfájás hátterében. Ezeken igyekeztem változtatni, és a kezelés és a folyamatos odafigyelés, és persze olyan technikák hatására, amit Mariann megtanított hogy javítani tudjak a testtartásomon, már egy hónap alatt rendbe is tudtam tenni magam. Havonta egyszer látogatok már csak el ebbe az újpesti masszázs stúdióba, és hihetetlen sokat segít abban, hogy edzeni is tudjak rendszeresen és egészséges is tudjak maradni.